Pálfalusi Attila
festőművész
(Miskolc, 1941. augusztus 18.–)
Gépészeti tanulmányokat folytatott, majd a 60-as években Tiszaszederkény-Leninvárosban Pataki János festőművész szakkörében dolgozott. 1964-76 között Tiszaszederkényben, 1977-83 között Miskolcon, 1983-tól 1996-ig a Balaton mellett, 1996-tól ismét Miskolcon él és dolgozik. Konkoly Gyula barátsága révén került kapcsolatba az IPARTERV-csoporttal, munkáit a Dokumentum 69-70 c. kiadvány adta közre. Három évtizedes hallgatás után, a 90-es évek végén lépett ismét nyilvánosság elé. Festészete az absztrakt expresszionizmus stílusköréhez kapcsolható.
Pálfalusi Attila neve valószínűleg sokak számára ismeretlen, hiszen eddig kiállításokon alig láthattuk munkáit. Bár korai műveit közlik az Iparterv Dokumentum 69-70 című katalógusában, csak harminc évnyi szünet után állított ki újra, 1998-ban. A közben eltelt három évtizedben folyamatosan festett, de nem érezte annak szükségét, hogy a legszűkebb környezetén kívül mások is lássák újabb műveit. Tárolási gondok és a behatárolt anyagi lehetőségek miatt rendszeresen átfestette képeit, így sok műve akár több korábbi stádiumot is őriz a „felszín” alatt.
Részlet a 2010-ben megjelent Szombathy Bálint könyvből:
Pálfalusi Attila nem az elszigeteltségből indult, nem volt társtalan, amikor festészetének és plasztikai opusának gyökereit elültette. Ott volt az „ipartervesek” között, a második világháború utáni magyar avantgárd törekvések letéteményeseinek egyikeként művei szerepeltek a Dokumentum 69–70 című kiadványban, sőt Klaus Groh korabeli átütő antológiájában, az Aktuelle Kunst in Osteuropa-ban is, amely a nyugati világ felé először adott hírt a progresszív kelet-európai törekvésekről. Szakmai életrajzának központi mozzanata, hogy 1968-as első önálló kiállítását követően – leszámítva egy-két csoportos kiállítást – csak harminc év elteltével, 1998-ban jelentkezett újra a nyilvánosság előtt. Harminc évig dolgozott megszállottként, már-már a vallásosság szintjére emelve a festést, anélkül, hogy különösebb belső indíttatást érzett volna a nyilvános megnyilatkozásra. Harminc év magány, önkéntes száműzetés – regénybe illő történet.
