Wahorn András kiállít a MissionArt-ban.

2002. december. 09. - 2002. december. 23.

WAHORN már megint meglep bennünket, POST-IT-eken ÜZEN, azokra az apró színes lapokra, leginkább sárga színűre, amire a jegyzeteinket írjuk, kaparjuk gyors mozdulatokkal, a „nehogy elfelejtsem mondatokat, szavakat, szófoszlányokat”, WAHORN azonban RAJZOL, a papírdaraboknak figyelmet szentel, nem csak egyszerűen valamit, hanem jelentőségteljesen hagy nyomot, fekete grafitjával, hol puhán, alig láthatóan, hol határozottan, többször is átfut kezével a vonalakon, figurák, elemek, ötletek, látomások, emlékek, élmények, az amerikai élet, hétköznapi tárgyak, vágyak, szenvedélyek, érzelmek, gondolatok, szűk, kisméretűre hagyott világba sűríti bele, és képes belesűríteni, WAHORN nagyítóüvegén egy esszenciává áll össze a fény, a Nap fénye, amely teljes egészként jelenik meg a papíron, gyógyító, mágikus rajzolatokká válik, egész közelről nézve érted csak meg azt, amit látnod kell, dobok szólalnak meg, lüktetés, csak egészen közel kell hajolnod hozzá, hogy meghalld a hangot, aztán már látod is, ahogy a ceruza feketén sercegve mit hagy maga után, felemelkedik és hullámzik egy RAJZ, oly egyszerűen, oly magától értetődően, lágyan és erősen, titokból lesz, és titokká válik, s már látod is a jelet, a rejtett üzenetet.  (Vedres Ágnes)

Egyedülálló kiállítás megnyitó a MissionArt Galériában!

December 9-én, hétfőn este 6 órakor „Wahorn András kiállít a MissionArtban” címmel Wahorn András rajzaiból nyílik kiállítás a budapesti MissionArt Galériában (Bp. Falk Miksa u. 30). Bár a művész aznap los angelesi otthonában tartózkodik majd, mégis élő koncertben lehet része a megnyitó közönségének. Internetes kapcsolaton kapjuk (és adjuk) majd a képet és a hangot, a zenei betétek között a résztvevők személyesen üdvözölhetik a művészt, aki erejéhez mérten igyekszik majd minden kérdésre válaszolni.

(Szolgáltató: Axelero Internet, ADSL, webkamera: Philips PCVC/40K ToUcam Pro, a Multimédia kft-től, bor: somlói hárslevelű, moderátor: Jurecskó László és Kishonthy Zsolt művészettörténészek)

Bővebb felvilágosítás a MissionArt-ban:

(1) 3028587

(30) 9785908

Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó