Kiállítás Dr. B. L. gyűjteményéből a MissionArt Galériában. (Budapest, Falk Miksa u. 30.)
Többek között Drozdik Orshi, Michael Duquette, Tzortzoglu Georgios, Hajas Tibor, Haraszty István, Hencze Tamás, Hermann Zoltán, Rodolf Hervé, Ilya Kabakov, Károlyi Zsigmond, Kemenesi Zsuzsanna, Korniss Dezső, Körösényi Tamás, Lakner László, Major János, Maurer Dóra, Méhes László, Molnár Vera, Najmányi László, Nádler István, Pauer Gyula, Perneczky Géza, Rákóczy Gizella, Rónai Péter, Szentjóby Tamás, Szirányi István, Tót Endre, Tóth Gábor, Türk Péter, Vető János műveiből.
A tárlat október 11-től november 11-ig tart nyitva. Képek hamarosan itt a weboldalunkon, de néhány mű előzetesként élőben is megtekinthető az október 5-én megnyíló Art Market Budapest művészeti vásáron, a MissionArt Galéria G604-es standján a Bálna első emeletén, a Dunára néző oldalon.
Vajon nevezhető-e gyűjteménynek a tárgyak olyan együttese, amely valójában nem „gyűjtés” révén, hanem szándéktalanul (illetve talán az archiválás szándékával) jött létre, amikor a dolgok egyszerűen csak összekerültek egy helyre? A MissionArt Galériában hamarosan megnyíló kiállítás jó példa egy ilyen műtárgyegyüttes létrejöttére.
Dr. Beke László művészettörténésszel jó egy éve, tavaly ősszel kezdtük elővenni azokat a dobozait (amelyek még nem kerültek el levéltárakba, vagy más archívumokba) azzal a céllal, hogy kiválogassunk belőlük olyan tárgyakat, melyek értékelhető vizuális, vagy szellemi tartalommal bírnak, esetleg műalkotásnak tekinthetők. Ő is úgy gondolta, hogy ezeknek kár lenne egy-egy archívum adattárában sötét fiókokban vagy dobozokban „örökre” elsüllyedniük. Az egyediség nem volt uralkodó szempont a válogatásnál, sőt, inkább volt jellemző a szerialitás, hiszen a dobozokból kikerülő művek jellemzően nyomdai termékek, vagy fotók, vagy egyéb nyomatok, illetve pecsételést hordozó tárgyak. A kiválogatás fő szempontja inkább a kép-szerűség volt, miszerint az adott tárgy képes vizuális műként viselkedni és akár keretben a falon, akár más módokon tovább élve „kommunikálni” a világgal. És ez igaz az anyag jó részét kitevő – és Beke érdeklődésének homlokterében álló – konceptuális művekre is, amelyeknek gyakran nem volt elsődleges céljuk a „kép”-ként való megjelenés. Részünkről ez a romantikusnak is tekinthető hozzáállás abból (is) fakadt, hogy a MissionArt Galéria már a kezdetektől törekedett arra, hogy lehetővé tegye a műtárgyak működését a világban, kapcsolatok kialakulását emberek és műalkotások között.
A dobozok jellemzően egy-egy művész nevét viselték, bennük pedig az évtizedek során Laci kezéhez kerülő (küldött) tárgyak (meghívók, képeslapok, fotók, nyomatok, füzetek) tömege volt. Elképesztő az a mentalitás, az a szisztematikus, de mégis szinte ösztönös cselekvés így utólag nézve, hogy képes volt a legapróbb és legjelentéktelenebbnek tűnő tárgyakat eltenni, és rendszerve, a helyükön megőrizni. Baráti kollégáink szóvá is tették, hogy e tárgyak kiemelésével sérül majd a dobozok koherens egysége, dokumentum értéke, de megnyugtatásul közöltük: minden „kiemelt” tárgy másolata visszakerül a helyére, és bár azok együttese eleve esetleges, kutathatóságukon nem esik csorba.
A művészek neveinek sora talán a fentiek miatt is nagyon véletlenszerű, de valószínűleg valamelyest tükrözi Laci kapcsolati hálóját. Sokan hitték, mi is, hogy Bekének egy nagyon komoly gyűjteménye lehet, hiszen a hatvanas évektől benne élt a progresszív magyar képzőművészet világában, nem kívülről, de nagyon is belülről ismerte azt. Mindamellett érdekes, hogy mindennapjaiban nem vette körül magát képekkel, ilyen szempontból nem „használta” őket, falait könyvespolcok borították. Általában a gyűjtemények egyik meghatározó aspektusa a birtoklás vágya, amely sok sok gyűjtőt alapvetően motivál. E tárgyegyüttes létrejöttében és gyarapodásában ennek nyoma sincs, a műtárgyak csupán egy örökösen figyelő, kutató és rendszerező elme tevékenysége révén gyűltek össze.
Nagyon reméljük, hogy a kiállított, néha csak dokumentum értékű, jellemzően azonban műtárgyként viselkedő tárgyak, képek „kiemelése a dobozokból” azzal jár majd, hogy a művek megtalálják új helyüket a világban, egy olyan, amúgy is meglévő funkciójukat, amely létrejöttükkor minden bizonnyal szándékként már jelen volt.
Drozdik Orshi, Michael Duquette, Tzortzoglu Georgios, Hajas Tibor, Haraszty István, Hencze Tamás, Hermann Zoltán, Háy Ágnes, Rodolf Hervé, Ilya Kabakov, Károlyi Zsigmond, Kemenesi Zsuzsanna, Korniss Dezső, Körösényi Tamás, Lakner László, Major János, Maurer Dóra, Megyik János, Méhes László, Molnár Vera, Najmányi László, Nádler István, Pauer Gyula, Perneczky Géza, Rákóczy Gizella, Rónai Péter, Szentjóby Tamás, Szirányi István, Tót Endre, Tóth Gábor, Türk Péter, Tzortzoglu Georgios, Vető János, Mamikon Yengibarian (október 11-től november 11-ig)