Válogatás a galéria anyagából

2019. május. 16. - 2019. június. 11.

A MissionArt Galéria rendkívül színes és változatos kiállítással lepi meg a hozzá betérőket az idei Falk Art Fórum rendezvényeként. Egy év múlva ünnepeljük galériánk születésének 30. évfordulóját, kutakodtunk hát az előkészületek közben raktárainkban, a polcokon és a fiókokban, belenéztünk különféle, rég ki nem nyitott mappákba. Mindig jóleső érzés az effajta keresgélés, amikor olyan tárgyakkal találkozunk újra, amiket szerettünk, de a hónapok, az évek elsodortak minket tőlük. Tekintve, hogy a MissionArt egyik meghatározó karaktere az a sokszínűség, ami a kezdetektől fogva lehetővé tette a különböző korok és stílusok közötti felszabadult mozgást, szabad az átjárásunk az egymástól látszólag nagyon különböző világok között.

A mostani válogatáson nem csak látható, hanem megvásárolható is lesz majd sok minden, amelyek jól illusztrálják a MissionArt eltelt három évtizedét. Már 1990-ben is árultuk a kortárs művészek munkáit, később a védjegyünkké vált nagybányaiakat, majd a galériánk egyik kiemelkedő és legfontosabb kutatási projektjének számító Mattis Teutsch János műveit. Mi sem természetesebb, mint hogy falra kerülnek most Réti István, Ziffer Sándor, Nagy Oszkár, Jándi Dávid és sok más nagybányai művész képei, és lesz egy kis válogatás Mattis Teutsch műveiből, szobrok, festmények, metszetek. Azután tágítjuk a kört a 20. század klasszikus modern művészete felé, Tóth Menyhérttől, Scheiber Hugó és Kádár Béla műveiig. A sort a jelen művészei zárják, egész kis kollekció jelzi a mostanában újra előtérbe került fotóművek MissionArt-beli csoportját: Baranyay András, Hajas Tibor, Gémes Péter művein át a nyolcvanas évekbeli Ujj Zsuzsi fotómunkáiig. (Kishonthy Zsolt)

Esemény: FALK ART FÓRUM május 18-án, szombaton

Enteriőr
Enteriőr
Enteriőr
Enteriőr
Enteriőr
Bukta Imre: Jegenye, 2003.