SZUFLA – Túltermelési kísérletek a 80-as évekből

2014. október. 21. - 2014. november. 18.

A MissionArt Galéria megalakulása óta foglalkozik feLugossy művészetével, művei árusításán kívül számos egyéni és csoportos kiállításon mutatta szerteágazó munkásságát, 2008-ban a Galéria gondozásában jelent meg a Nincs modor című monográfiája.1990 körül jártunk először a főleg maga építette szentendrei házának padlásán, ahol már akkor is tetemes mennyiségű felhalmozott művel találkoztunk. Az évek során nem egy kiállításhoz kaptunk innen kiállításra rajzokat, festményeket, tárgyakat, de amihez hozzáférhettünk, az mindig csak a könnyen elérhető, felszíni részekből származott. A padlás középső terében ugyanis egy (illetve nem egy, hanem több) kaotikus halmazban, több rétegben feküdtek egymáson a művek, ráadásul nagy méretűek, ezeket sosem tudtuk megbolygatni. Hosszú évek óta terveztük, hogy majd egyszer, amikor nincs se túl hideg, se túl meleg (ott a padláson), nekilátunk a feltárásnak.

2013 őszén szántuk rá magunkat, hogy kollégáinkkal hozzáfogjunk a több napos munkának. Tervünk az volt, hogy szétbontva a rétegeket, munkafotókkal készítünk egy pontos leltárt, majd az így dokumentált anyagot a MissionArt weboldalán közzétesszük, hogy legalább fotókon bemutatva árusíthassuk őket. Az adatok felvétele és a fotózás után következett néhány munkatalálkozó Lacával, megkönnyítendő a művek beazonosítását, a datálást, a címek felidézést, mert a művek legtöbbje jelzetlen és datálatlan volt. A fotó és papír alapú műveken kívül több mint 180 darabot számlált a leltár, de néhány tétel olyan korábbi installáció része volt, amelyet ma már sajnos nem tudunk rekonstruálni.

Az adatolás után egy olyan impozáns műtárgy együttes állt előttünk, hogy felmerült egy spontán bemutató, egy rögtönzött kiállítás ötlete. A februárra tervezett bemutatót tervezve felvetődött egy kis katalógus terve, de ehhez is szükséges volt néhány mű nyomdai minőségű újra fotózása. A tervezett kiállításnak és kis katalógusnak a munkacíme Képek a padlásról lett volna, de már a tervezés és a fotózás során egyre változott, bővült bennünk a létrejövő bemutató elképzelt mérete és jelentősége.

Végül is egy nagyobb szabású kiállítás megrendezése mellett döntöttünk, így a kiállítással egyidőben jelenik meg a kiállítás kibővített anyagát bemutató kötet is, Tatai Erzsébet, Várnagy Tibor, Beöthy Balázs és K. Kabai Lóránt írásaival, valamint Laca új verseskötete, melynek címe: Nempiskóta. Szerelmes vagyok alaptopomba.

A kiállítás támogatója: NKA Nemzeti Kulturális Alap

 

Batka Annamária videója a kiállítás megnyitójáról

A kiállításra megjelent könyvek bemutatója a MissionArtban

Kiállított művek:

 

RAJZOK

RUHAKÉPEK

KIVÁGOTT KÉPEK

FOTÓK

FORGATÓKÖNYVEK

 

A kiállítás sajtója:

Librarius

RTL Klub Híradó

Műértő

ÉS

feLugossy Laca: Szufla
feLugossy Laca: Szufla
feLugossy Laca: Szufla
feLugossy Laca: Szufla
feLugossy Laca: Szufla
feLugossy Laca: Szufla
feLugossy Laca: Szufla
feLugossy Laca: Szufla