Szabados Árpád | Fotóművek 1972-2015

“Szabados Árpád munkásságát grafikáin és festményein keresztül ismerheti az érdeklődő, illetve művésztanárként[1] a vizuális kultúra hiteles tolmácsolójaként méltatjuk. Képzőművészeti fotográfiái az életmű méltatlanul háttérbe szorított egységét képezik, annak ellenére merültek feledésbe, hogy a dokumentumok szerint Szabados rendszeresen bemutatta őket többi munkáival együtt a kiállításain. A tanulmányban szeretném értelmezni a fotó-alapú műveit, illetve az életművel összekapcsolni. Fotó-munkái olyan időszakban készültek, amikor a 20. század kezdeti kísérletei nyomán újra jelentőséget nyert a fénykép képzőművészeti alkalmazása.  A magyar képzőművészetben ez a neoavantgard tendencia az állami, hivatalos művészetideál ellenében jelent meg, az időszakban újra erőre kapó képzőművészeti progresszió révén ismét teret nyert.

A fotográfia történetében a huszadik században elején már végbement egy hasonló fordulat: a századelőn az egyre inkább iparosodó fotográfia sok új ága jelent meg, például a tömegmédia terjedésével útjára indult a fotóriport, de a reklám és a divat is felismerte a fotóban rejlő kommunikációs potenciált. E jelenségekkel párhuzamosan a szovjet és európai avantgard művészet elkezdte a fényképezőgépet a modernizmushoz, a haladáshoz kapcsolódó fogalmak megragadására és megjelenítésére használni. A háború után a nemzetközi képzőművészeti életet az amerikai absztrakt expresszionista, illetve az informel festészete dominálta, és csak a hatvanas években kezdődtek újra a fényképezőgépes kísérletek. Ez a fordulat azt jelentette, hogy egyre több, a képzőművészet felől érkező alkotó kezdte használni a fényképezőgépet, akiknek nem volt korábban fotós képzettsége. Akciók, performanszok dokumentálására alkalmazták a fényképezést: testek, tárgyak, szituációk, fény, sötét és világosság jelentek meg képeiken, sőt más fotók lefotózva kerültek be a művekre, vagyis az alkotók a fotográfia, mint médium lehetőségeit vizsgálták.” Részlet Üveges Krisztina: A fotóhasználat stratégiái Szabados Árpád képzőművészeti tevékenységében című tanulmányából.

Szabados Árpád a MissionArt oldalain

Kiállítás ismertető az Országút c. folyóiratban 

7_2
Párban, 1971, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 20,6×15 cm

Önarckép a József utcai műteremben, 1971, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 15×10,5 cm
Önarckép a József utcai műteremben, 1971, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 15×10,5 cm
Tükröződés, 1973, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24×30 cm
Kés és kenyér, 1975, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 14×20,4 cm
Kés és kenyér, 1975, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 14×20,4 cm
József utca, 1976, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 20×11 cm
József utca, 1976, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 15×11 cm
Csendélet, 1975, zselatinos ezüstbromid, grafit, barit papír, j.j.l.: Szabados Á 75, 14,2 x 23 cm
Csendélet, 1975, zselatinos ezüstbromid, grafit, barit papír, j.j.l.: Szabados Á 75, 14,2 x 23 cm
Kezek, 1976-77, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 14×19,5 cm
Kezek, 1976-77, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,8×20,1 cm
Kezek, 1976-77, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,5×20,3 cm
Kezek, 1976-77, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,6×19,4 cm
Kézfogás, 1976-77, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,3×20 cm
Kések, 1978 k., zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24×18 cm
Kés és üveg, 1978, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,5×20 cm
Kés és üveg, 1978, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 15×21 cm
Eszközátalakítás, 1978-79, vegyes technika, fotó, farost, 135×114 cm
Eszközátalakitás, 1978-79, ofszet, papír
Eszközátalakitás, 1978-79, ofszet, papír
Édesapám emlékére, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 40x40cm/fotó
Helyzet, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 30×24 cm
Helyzet, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 30×24 cm
1979, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 29,8×29,4 cm
atinos ezüstbromid, dokubróm papír, 29,8×29,4 cm
atinos ezüstbromid, dokubróm papír, 29,8×29,4 cm
Helyzet, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 23,6×23,6
Kapcsolat, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 28x28cm
Kapcsolat, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 28x28cm
Kapcsolat, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 28x28cm
Kapcsolat, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 28x28cm
Kapcsolat, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24,4×18,4 cm
Kapcsolat, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24,4×18,4 cm
Kapcsolat, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24,4×18,4 cm
104_nincs-ltsz
Újra meg újra, 1979,  jegyzetlap, filc, papír, 30×21 cm
Újra meg újra, 1979, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 16×14,7 cm
Újra meg újra, 1979, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 9,2×12 cm
Átlépés, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24×18,1 cm

Átlépés tabló, 12db fotó, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, karton, 18×24 cm/fotó
Jegyzetlapok I. 1980-81, vegyes technika, fotó, kézirat, 29,7×21 cm/ jegyzetlap
Jegyzetlapok I. 1980-81, vegyes technika, fotó, kézirat, 29,7×21 cm/ jegyzetlap
122-c
Képregény, 1980-81, vegyes technika, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 30×20 cm
Képregény, 1980-81, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, pauszpapír, fekete fotókarton háttérrel, 30×20 cm
Képregény, 1980-81, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, pauszpapír, 30×20 cm
Képregény, 1980-81, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, pauszpapír, 30×20 cm
Képregény, 1980-81, vegyes technika, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 30×20 cm
Kőfüggesztő, 1980-81, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 29,6×20,8 cm
Kőfüggesztő, 1980-81, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 29,6×20,9 cm
124d_056
Papírrepülős, 1980-81, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 21×29,5 cm
H-nak Mantegnáról, 1981	zselatinos ezüstbromid, barit papír, 38,5×28,8 cm
H-nak Rembrandtról, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 38,5×28,8 cm
H-nak Duchampról, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 40,5 x 30 cm
Bp.-Szeged-DESZK-Makó (Az utalás B.L.-nak és barátaimnak), 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 30,2×21,2 cm
Fény-akt, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 29,5 x 20,5 cm
Fény-akt, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 21×13,7 cmcm
Fény-akt, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 19,8×12,5 cmcm
Fény-akt, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 21×14 cm
Fény-akt, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 20,7×15 cm
Aktok – Makó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, grafit, papír fólia, karton, 15,5x10cm/fotó
Akt – Makó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, grafit, papír fólia, 15,5x10cm
Akt – Makó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, grafit, papír fólia, 15,5x10cm
Akt – Makó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, grafit, papír fólia, 15,5x10cm
Akt, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 18×24 cm
Ketten, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 14×9 cm
Ketten, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 10,8×7,7 cm
Ketten, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 10,8×7,7 cm
Ketten, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 12×8,5 cm cm
Ketten, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 14×9 cm
Ketten, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 14×9 cm
Ketten, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 14×9 cm
Akt, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 18×24 cm
Képregény, makói tabló, 1981, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 27×39 cm/fotó
Képregény, Makó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,5×20 cm
Képregény, Makó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,5×20 cm
Képregény, Makó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,5×20 cm, repro. a Mozgó Világban
Képregény, Makó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 13,5×20 cm
Fehér ajtó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 29,7×21 cm

1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 21×15 cm
1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 19,6×14 cm
Fehér ajtó, 1981, zselatinos ezüstbromid, dokubróm papír, 29,7×21 cm
Eltűnés tabló, 1984, zselatinos ezüstbromid, barit papír, karton, 24×18 cm/fotó
Eltűnés, 1984, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24×14,7 cm
Eltűnés, 1984, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24×14,7 cm
Cigarettázó, zselatinos ezüstbromid, barit papír, 24×18,2 cm
Cím nélkül, 1980-as évek e., ofszet, papír, 21×21 cm
Cím nélkül, 1980-as évek e., ofszet, papír, 21×21 cm
Cím nélkül, 1980-as évek e., ofszet, papír, 21×21 cm
Vérivó, 1980-as évek e., ofszet, papír, 21×21 cm
Medvés, 2012-15, lambda print, papír
Medvés, 2012-15, lambda print, papír
Medvés, 2012-15, lambda print, papír
Medvés, 2012-15, lambda print, papír