OLAJOS 70 | Olajos György Munkácsy díjas képzőművész kiállítása | május 10. – június 8. Megnyitja Kallós Judit művészettörténész május 9-én, 18 órakor.

Június 8-án 17 órakor László Melinda tárlatvezetésével zárjuk a kiállítást!

„A kontúrábrák elsőre vonalasnak tetszők, de a negatív formák által érdekes asszociációs lehetőségeket hordoznak. Ily módon a művek formai és tartalmi rétegzettsége egyidejűleg képezi vizsgálat tárgyát, amelyben prehisztorikus ábrák, gyermekrajzok karcolatai és az automatikus írás idéződik fel, így mozgatva meg az ösztönös tartalmakat, miközben akár egyfajta áramkörrajz képzeteként is tovább asszociálhatunk. A létrejövő képződmény organikus fonódás helyett egy dekoratív, stilizált és emblematikus, egy sajátos, fogazott folyondár; egymáshoz kötő, láncoló, ugyanakkor éles szúró és vágó végződésekkel egzisztáló rajzolat.” (László Melinda)

„Olajos György (1953) a színek méltóságát szeretné visszaadni. A színek, a hangok, az értékek devalválódnak a mai információözönben, ezért az eredethez, a világ felfedezésének csodájához szeretne minket képeivel visszavezetni. Azt kutatja, hogy pusztán két szín viszonya, azoknak a „belső tartalmai” miként állíthatók a művészi kifejezés szolgálatába. Ezeknek a „tévelygéseinknek” a feldolgozása, önvallomása jelenik meg műveiben, évek óta ezek a témái képeinek, objektjeinek, dobozainak.” (P. Szabó Ernő)

Lóska Lajos írása a kiállításról az Országút online kiadásában

László Melinda írása Olajos György művészetéről

Olajos György szakmai életrajza itt olvasható

Alább, a képekre kattintva nagyobb méretben is láthatja azokat és adataikat. A kiállított művek megvásárolhatók.

Cirkusz, 2013
Ősz, 2013
4 Hybris, 2023
7 Hybris, 2023
Átgázol mindenen, 2018-2023
Békétlenek, 2018-2023
Gyöngyhalászat, 2018
Hemoglobin, 2011
Hybris, 2022
Hybris, 2022
Hybris, 2023
Hybris, 2022
Hybris, 2023
Hybris, 2022
Hybris 2023
Hybris, 2023
Hybris, 2022
Hybris, 2022
Hybris, 2022
Hybris, 2023
Hybris, 2022
Hybris, 2022
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2021
Hybris, 2022
Hybris, 2022
Hybris I., 2022
Hybris II., 2022
Hybris invázió, 2023
Hybris invázió, 2023
Hybris invázió, 2023
Hybris invázió, 2023
Hybris invázió, 2023
Hybris invázió 2023
Hybris invázió 2023
Hybris invázió 2023
Hybris invázió 2023
Riadalaom 2013
Hybris nox, 2023
Idomárok, 2009
Vágy a gótikára, 2009
Remete, 2005
Mechanikus, 2011
Trükközők, 2011
Ünnep, 2011
Égi hombár III. 2004
Égi hombár VI. 2005
Hybris 02.12.2020.
Hybris 03.25.2020.
Hybris 06.05.2023
Hybris, 2020.X.
Csálé Hybris 06.05.2023