Látható és láthatatlan fények – Zelena Veronika kiállítása – MissionArt Galéria Miskolc – Megnyitó május 23. kedd 17 óra

Látható és láthatatlan fények – Az UV fényen innen és túl. Zelena Veronika budapesten élő, miskolci születésű festőművész első egyéni kiállítása itthon, szülővárosában. A MissionArt Galéria fiatal művészeket felkaroló és kiállítások rendezésével lehetőséget adó törekvése kisebb döccenőkel, de azért működik. A városi képzőművészet és művészeti élet elevenebbé tétele és a helyi közösségek létrehozása, vagy létrejöttük segítése a MissionArt miskolci célai közé tartozik. Vezetői és egyben alapítói hite szerint nem érdemes és nem szabad folytonosan külső segítőkre várni, amennyire lehetséges, önerőből, a rendelkezésekre álló eszközökkel és forrásokkal kell megtenni azt amit lehet. A kultúra, a művészetek támogatása mindig csak lokális színtéren zajlott és zajlik, sosem globális mértekben. A helyi erők kötelessége akár saját anyagi erejükre támaszkodva segíteni a támogatásra szoruló művészeket, és vásárlások révén akár hosszútávú de önös érdekből is elősegíteni alkotó működésüket.

Zelena Veronika meglepő, és a tudományok felé kapcsolatokat kereső művei részben nagyon látványosak, részben szinte tudományos ismeretterjesztő léttel bírnak. Két éve, a budapesti Természettudományi Múzeum után most Miskolcon láthatjuk e nyilván szűkebbre szabott válogatást, melyben a művek részben a látható fény, részben a láthatatlan UV fény spektrumai mellett láthatóak. Ajánljuk e tárlatot a felnőttek mellett kisebb és nagyobb diákoknak, hogy talasztalják meg a minket körülvevő világ sokszínű változatosságát és egyben egységét.

_____________________________________________________________________________

Zelena Veronika 2016-ban végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán. Már egyetemi évei alatt körvonalazódott egyéni látásmódja, munkái főleg tájképek, kertek és növényi részletek ábrázolásai és az azok absztrakciói közötti határ kereséséről szóló festmények, grafikák, installációk, videómunkák és fotók. Figurális motívumokból és intenzív színkavalkádokból építkező művei a természet és a társadalom viszonyára reflektálnak. A kortárs művészet rengeteg inspirációt merít a természettudományokból – a fizikából, a kémiából vagy a matematikából. Így olykor érdemes megismerkedni egyes jelenségek természettudományos hátterével is,ha meg szeretnénk érteni egy olyan kortárs műalkotást, amely ezzel foglalkozik.

A színtévesztő tesztek alapjául szolgáló, úgynevezett „Ishiara elv” alapján készült képsorozatában a színeket, a pöttyökből összeálló formákat és azok látásra gyakorolt hatását vizsgálja. Festményein gyakran szerepelnek egymás mellett az erőteljes UV reagens színek és a visszafogott árnyalatok.

A képekre kattintva nagyobb méretben is láthatja azokat, újra kattintva pedig a következő műveket, a  „Kapcsolódó dokumentumok” fül alatt pedig további olvasnivalókat.

https://www.instagram.com/zelenazold/

zelena-veronika-miskolc-enterior-1
zelena-veronika-miskolc-enterior-2
zelena-veronika-miskolc-enterior-3
zelena-veronika-miskolc-enterior-4
zelena-veronika-miskolc-enterior-5
zelena-veronika-miskolc-enterior-6
zelena-veronika-miskolc-enterior-7
zelena-veronika-miskolc-enterior-8
zelena-veronika-miskolc-enterior-9