Élek! Új képek, erdélyi emlékek. Gábriel Ajna kiállítása a MissionArt Galériában.

2014. május. 17. - 2014. május. 27.

Az utóbbi években már harmadszor rendezünk kiállítást galériánkban Gábriel Ajna műveiből, amelynek szomorú aktualitását a 2011 novemberében bekövetkezett súlyos betegsége adta. Még az év decemberében, szinte életmentő jelleggel Ajna beleegyezése nélkül állítottuk ki egy galéria megrendelésére készült 20 darab, kisméretű, négyzetes képét és a korábban készült festményeit. Ennek a kiállításnak a sikere és Ajna javuló állapota adta azt az ötletet, hogy 2012 nyarán a képei mellett a barátai és művésztársai képeit is bemutassuk. Ez alkalomból a művészek nagylelkűsége és segítő szándéka nyilvánult meg abban, hogy képeik bevételét Ajna gyógyítására ajánlották fel. Ezen az alkalmon már a művésznő is részt vett a szavakat nehezen formálva, de annál nagyobb lelkesedéssel és örömmel. A kiállított művek eladásából befolyt összeg nagyban segítette, hogy a betegsége alatt semmilyen támogatásban és semmilyen jövedelemmel nem rendelkező művész gyógyíttatását tovább folytassák. Ennek is eredménye az, hogy ma már Ajna újra alkot, ami számára egyértelműen a festészetet jelenti, és műveivel újra a közönség elé kíván lépni.

Most készült kisméretű festményein rekonstruálni kívánja a 2011-es kiállításunk anyagát, természetesen a 2014-es állapotának megfelelően, amely azt is jelenti, hogy még nagyméretű képek elkészítése meghaladja képességeit és erejét, ezért a kiállítás kiegészül a 2000 és 2009 között, hosszabb erdélyi tartózkodásai során készült festményekkel, amelyek között tájképeket, enteriőröket és a mindennapi élete szereplőit örökítette meg.

A kiállításon körülbelül 40 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők, amelyek közül egyet a galériánkban 1000 forintos áron vásárolható tombola tulajdonosai között fogunk kisorsolni.

Ajna gyógyulása nagyon jó példa az alkotásnak, mint gyógyító erőnek az illusztrálására, ugyanis állapotában akkor állt be az első komolyabb javulás, amikor még kórházi ellátása során elkezdett rajzolni. A mostani kiállítás képei arról tanúskodnak, hogy reményeink szerint a gyógyulásához vezető út célegyenesébe érkezett.

 

A kiállítás megnyitójárólSehr Miklós készített felvételt.

A kert, 2008.
A kert újjászületése I, 2009.
A kert újjászületése II, 2009.
A kert újjászületése III, 2009.
A kék ház kapuja, 2008.
A fehér templom, 2008.
Az elvarázsolt kék ház, 2008.
Egy álmos délután, 2008.
Kányádi tél, 2007.
Erdélyi csendélet, 2006.
Kicsi-kicsi kutya, 2008.
Meghalt Samu, Kányádban, 2007.
Vama veche-i sirályok, 2008.
Arab kisfiú, 2006.
Angyal Kányádban, 2002
Bohóc Kányádban, 2000
Cserháti Eszter, ügyvéd Kányádban, 2005
Kicsi kis macska, 2006
Lakókocsi Zsámbékról, 2003
Marokkói arab fehérben, 2004
Sakk és könyv, 2008
100 éves fa Kányádban, 2005
Tamás Tibor bácsi, 2002
Tamás Tibor bácsi, 2003
Vécsey Marci, filmrendező, 2002
Cserháti Eszti fehérben, 2006
Szép angyal, 2014
Vajon kié?  2014
Tudom kié!, 2014
Body I., 2014
Kórház I. (Body II.), 2014
Ágyrabság, 2014
JEL!, Porcelán-figurák VII., 2014
Unknown girl (Gazdag Ági), 2014
Nóri, 2014
Drága Kati, 2014
Ügyvédlány, 2014.
Drága Niki, 2014
Timi, 2014
Szomorú vasárnap, 2014
Kriszti, 2014
Halált okoz, 2014.
Porcelán figurák VIII., 2014
Ambulancia, 2014
Jó nagy cipő, 2014
ÉLEK!, Porcelánfigurák IX., 2014
TOMBOLA nyeremény: Bem rakparti nippek, 2014
Margit-híd, XXX., 2014
Doktorok, 2014.
Fájdalom, 2014.
″Gyönyörű reggel”, 2014
Megnyitó (2014. május 17.)
Megnyitó (2014. május 17.)
Enteriőr
Megnyitó
A kiállítást Gaál József nyitotta meg.
Megnyitó
Megnyitó
A tombola nyertese Darvas Benedek.
Enteriőr