Art Market Budapest 2019

2019. szeptember. 30. - 2019. október. 08.

A MissionArt Galéria (jövőre 30 éves!) a kezdetektől egyforma hangsúllyal foglalkozik a klasszikus és a friss, progresszív kortárs művészettel, művészekkel. Az eltelt három évtized többek között azt eredményezte, hogy az egykor fiatal, vagy középkorú művészek mára „klasszicizálódtak”, műveik a műtárgypiac keresett tárgyai lettek. Érdekes tendencia, hogy az 1990-es indulástól, a magyar műtárgypiac újjáéledésétől kezdve, máig szűkült az az időbeli rés, amely elválasztotta egymástól a frekventált, már biztos értéknek számító klasszikus, és a mindenkori kortárs művészetet. Harminc éve a gyűjtők legnagyobb része megállt az 1930-as éveknél (nem beszélve persze az akkori kortárs gyűjtőkről) kevesen merészkedtek az 1940-es, 50-es, vagy a még későbbi évtizedek terepére. Nem kellett hosszú időnek eltelnie, hogy mind többen felfedezzék az alig magunk mögött hagyott évtizedek művészetét, látható, hogy ma már szinte alig megfizethető a 60-as évek, de rohamtempóban emelkedik a 70-es, 80-as évek kiemelkedő jelentőségű műtárgyainak az értéke. A MissionArt Galéria már a nagy áremelkedések előtt többször is foglalkozott e korszakkal, például pontosan kilenc éve, 2010 októberében rendeztük meg a Bizakodás koracímű remek kiállítást amelynek anyagát ma már sóvárogva nézzük, és az akkori árlistát csak azért nem csatoljuk ide, hogy ne fájjon még jobban a szívünk egy-egy  akkor elmaradt vásárlás miatt.

Baranyay András: Arcképek (Kabinetképek), 1976 k.
Baranyay Anrás: Arcképek (Kabinetképek), 1976.k.
Baranyay Anrás: Arcképek (Kabinetképek), 1976.k.
Baranyay András: Részlet (Akt), 1970
Baranyay András: Engesztelés,2004
Bak Imre: Nap-Madár-Arc, 1977
Csiky Tibor: Dőlt kereszt, 1986
Fajó János:Makett a HM színházi előtérbe tervezett relief pályázatához III., 1981
Fajó János: Makett a Dél-pesti kórház fali reliefjéhez, 1979
Fajó János: Makett a dél-pesti kórház fali reliefjéhez, I., 1979
Fajó János: Fekete-fehér kocka, 1980-as évek
Feledy Gyula: Dózsa Serege I., 1972
feLugossy László: Macskanő, 1982
feLugossy László:Téma IV. (akciófotók), 1977
Galántai György: Transformation with myself
Galántai György: Transformation with myself
Gémes Péter:Herakleitos 1-2.,1989
Gémes Péter: Predellum (Herakleitos IV.) I.II.III.
Gémes Péter: Fotografikus etűdök
Gyarmathy Tihamér: Fotogram,1952/1964
Gyarmathy Tihamér: Fotogram,1952/1964
Hajas TIBOR: ″CHŐD″ III. performance,Bercsényi koll., 1979/2019
Hajas Tibor: ″CHŐD″ IV., performance fotó, Bercsényi koll., 1979/2019
Hajas Tibor: ″CHŐD″V.performance fotó, Bercsényi koll., 1979/2019
Hajas Tibor: ″CHŐD″ VI. performance fotó, Bercsényi koll., 1979/2019
Hortobágyi Endre: Cím nélkül,1985 k.
Hortobágyi Endre: Cím nélkül,1985 k.
Keserü Ilona:Június variáció (S) D, 1976
Kína/Vető János: Az elrepülő lélek, 1987
Kocsis Imre: Polycolor, 1985
Kocsis Imre: Kamera I. 20/5., 1975
Kocsis Imre: Információk II., 1970.
Kocsis Imre: Kirakat I.-II.-III.-IV.,1976
Kocsis Imre: Ritmus
Kondor Béla:Fotogrammok a Csend sorozatból IV., 1972 (Másolat az eredetiről)
Kondor Béla: Fotogrammok a Csend sorozatból III., 1972 (Másolat az eredetiről)
Kondor Béla: Fotogrammok a Csend sorozatból II., 1972 (Másolat az eredetiről)
Kondor Béla: Fotogrammok a Csend sorozatból I., 1972 (Másolat az eredetiről)
Korniss Dezső: Mozaikterv, ″Eszperantó-kút″, 1967
Maurer Dóra: Metamorfózis, 1968
Molnár Sándor: Lap a´68-as mappából, 1968.
Nádler: István: Táj (Vence), 1970
Nádler István: Szirom, 1968.
Pásztor Gábor:Fóliás, 1970 k.
Pásztor Gábor: Duplán exponált önarckép
Pinczehelyi Sándor: Rolls (Hengerek I.), EA II/III., 1975
Sarkadi Péter: Fúriák, 1989
Seres László: Osztás, 1969
Tanulmány, 1976
Szabados Árpád: Akt, 1981 k.
Szabados Árpád: Fény, 1981 k.
Ujj Zsuzsi: Kontakt (Ed. 1/5) az  Esztergomi Fotóbiennáléra készült fotókról, 1990/2018
Ujj Zsuzsi:Fóliás V., 1986
Ujj Zsuzsi: Tükrös öles, 1986
Victor Vasarely: Sextáns, 1980 k.
Victor Vasarely: Sextáns, 1980 k.
Art Market Budapest_2019_G603 Stand
Art Market Budapest_2019_G603 Stand
Art Market Budapest_2019_G603 Stand
Art Market Budapest_2019_G603 Stand
Art Market Budapest_2019_G603 Stand
Art Market Budapest_2019_G603 Stand
Art Market Budapest_2019_G603 Stand