Makky György: Photos from the 80s I. Performances.

03 March 2020 - 30 May 2020

A MissionArt Galéria kiállítása tisztelgés az idén 84 éves Makky György előtt. Egyúttal szeretné felhívni a figyelmet fotós munkásságára, amely az elmúlt hatvan évben összefonódott a magyar muzeológiával, művészettörténettel, műemlékvédelemmel és a kor­társ művészettel. Az 1960-as évektől Makky az Iparművészeti Múzeumban, majd a Központi Múzeumi Igazgatóságon dolgozott, nevéhez számos jelentős kiállítás megrendezése fűződik.

1977-től a MTA Művészettörténeti Kutatócsoport, később a jogutód Művészettörténeti Ku­tatóintézet, legújabban Művészettörténeti Intézet munkatársaként elsősorban műtárgyfo­tózással, műemlék épületek és belső terek, valamint rendezvények megörökítésével foglal­kozott.

Évtizedeken át – magát mindig kívülállónak tekintve – tanúja volt a kortárs képzőművészet­ben és a rokon művészeti ágakban zajló folyamatoknak. Az 1980-as években szoros kap­csolatba került a progresszív kortárs művészet jeles képviselőivel. Személyes barátságok révén aktív részese lett az ekkor virágkorát élő hazai performanszművészetnek, fotói révén kaphatunk utólag képet az egykori akciókról, eseményekről.

A kiállításon Böröcz András–Révész László László, El Kazovszkij, Hajas Tibor, Hencze Tamás, Jovánovics György, Kelecsényi Csilla és Szirtes János performanszairól készült felvételeket láthatunk, nagy részük most kerül először nyilvánosság elé. A katalógusban közölt és a tár­laton bemutatott fotók csak töredékekként villantanak fel néhányat abból a sok ezer képből, amelyek ezekben az időkben a hasonló eseményeken készültek.

Makky György fotós életműve az elmúlt hat évtized kortárs művészetének, művészeti éle­tének gazdag, mindmáig ismeretlen, felfedezetlen archívuma, amely egy több irányú kutatási program témája lehetne. A több, mint negyvenezer, ma már digitalizált felvétel azonban leg­biztosabban az ő személyes részvételével válhatna rendezett, rendszerezett, így a művé­szettörténet számára is használható forrássá.

A kiállított művek megvásárolhatók.

Az egyes képek adatai: zselatinos ezüstbromid nagyítás (2020-ban) barit papíron,24×18 cm, illetve 18×24 cm, 1/3-as kiadás. Ár: 90.000.- Ft/db

A tárlat archív anyaga az A/4-es lapokon látható 6×6 cm-es vintage nagyítások, ezek a felvételek idejében készültek és kerültek fel a A/4-es méretű papír hordozóra. Ezek árai: 200 – 600 ezer Ft/lap. Részletekért érdeklődjön a budapest@missionart.hu email címen, a művek megtekinthetők a Galériában a korlátozások feloldása után.

A kiállítás katalógusa itt látható és letölthető. Pdf, 2 MB

Hajas Tibor: CHÖD, Bercsényi Kollégium, 1979. december 18.

Hajas Tibor: Virrasztás, Bercsényi Kollégium, 1980. május 18.

Hajas Tibor:Virrasztás, Bercsényi Kollégium, 1980. május 18.

Böröcz András és Révész László László: Max és Móric, Egyetemi Színpad, 1983

Böröcz András és Révész László László: Gyufa, Egyetemi Színpad, 1984

Böröcz András és Révész László László: Jubileum, Szépművészeti Múzeum, 1982

Böröcz András és Révész László László: Gyufa, Egyetemi Színpad, 1984.
Böröcz András és Révész László László: Széf – Asszonyok, Ernst Múzeum, 1985

El Kazovszkij: Dzsan-panoptikum, Fiatal Művészek Klubja, 1980 körül

Hencze Tamás: Képégetés, Budapest, KISZ-lakótelep, 1980.

Jovánovics György műtermében L. W-vel sakkozik, 1979
Jovánovics György L.W. szobra sakktáblával, 1979
Jovánovics György: Liza Wiathruck szobra, 1979
Jovánovics György és Beke László a Jovánovics-műteremben Liza Wiathruck szobra előtt, 1979
Kelecsényi Csilla előkészületei arclenyomat készítéséhez, Budapest, 1986 körül
Kelecsényi Csilla arclenyomata, Budapest, 1986 körül

Kelecsényi Csilla önportré akciója, Budapest, 1980-as évek
Kelecsényi Csilla: Fekete Pieta, Veszprém, 1982

Szirtes János: Avanti, Bercsényi Kollégium, 1983. február 27.

Szirtes János és Vető János: Erőss János, Bercsényi Kollégium, 1982. március 29.

Beke László Szirtes János Növény című performanszán, Bercsényi Kollégium, 1983
Szirtes János: Múló rosszullét, Kertészeti Egyetem, 1983. március 29.
Szirtes János: Nőnapi köszöntő, Fészek Klub, 1983. április 20.

Szirtes János: Gyorsúszás, Kossuth Klub, 1984

Szirtes János: Csodaszarvas, Honvéd Sportuszoda, 1984

Böröcz András és Révész László László: Jubileum, Szépművészeti Múzeum, 1982.
Böröcz András és Révész László László: Max és Móric, Egyetemi Színpad, 1983
Az előző hátoldala.
Böröcz András és Révész László László: Gyufa, Egyetemi Színpad, 1984
Böröcz András és Révész László László: Széf – Asszonyok, Ernst Múzeum, 1985
Böröcz András és Révész László László: Széf – Asszonyok, Ernst Múzeum, 1985
El Kazovszkij: Dzsan-panoptikum, Fiatal Művészek Klubja, 1980 körül
Az előző hátoldala.
Hajas Tibor: CHÖD, Bercsényi Kollégium,  1979. december 18.
Hajas Tibor: Virrasztás, Bercsényi Kollégium, 1980. május 18.
Jovánovics György műtermében L. W-vel sakkozik, 1979
Jovánovics György: Liza Wiathruck szobra, J.GY. műtermében, 1979
Jovánovics György: Liza Wiathruck szobra és Búcsúláda, J.GY. műtermében, 1979
Szirtes János: Múló rosszullét, Kertészeti Egyetem, 1983. március 29.
Az előző hátoldala.
Szirtes János és Vető János: Erőss János, Bercsényi Kollégium, 1982. március 29.
Szirtes János: Avanti, Bercsényi Kollégium, 1983. február 27.
Szirtes János: Növény, Bercsényi Kollégium, 1983