Jenő Lévay: Rahmanyinov in Zemplén

“Miután az utóbbi hónapokban megtanultunk otthonosan mozogni a virtuális terekben, már meg sem lepődünk egy új szituáción, tájképkoncertre vagyunk hivatalosak.
Metaforikus értelemben Szergej Rahmanyinov ellátogatott a Zemplénbe, hogy bebarangolja a Lévay Jenőnek oly kedves dombokat, valójában egy századfordulón alkotó orosz zeneszerző és egy évszázaddal később alkotó magyar képzőművész találkozásának lehetünk tanúi. Ez a különös együttlét már több mint három éve tart, köszönhetően az Egri-Pertis duónak, ugyanis az ő zongorajátékuk indította el ezt a tájképsorozatot. […]
Rahmanyinov, zeneműveinek nagy részét, élete első felében, Oroszországban írta. Az 1917-es emigrációját követően a zeneszerzőt háttérbe szorította a pianista. Rahmanyinov 45 éves koráig az Amur vidékén, Ivanovkán élt, számára a tájat a sztyeppék világa jelentette. A sztyeppe, amely „olyan, mint a végtelen óceán, de a vizek itt határok nélküli búza-, rozs- és zabmezők. Mily nagyra tartják a tenger levegőjét, de mennyivel jobban szeretem a sztyeppei levegőt, a föld illatát, melyben minden benne van, ami nő és virágzik.” Az egykori orosz birtokos ezt az atmoszférát szerette volna megteremteni amerikai birtokán is.
Rahmanyinov zenéje olykor érzelmes, mondhatjuk romantikus, ami nem véletlen, hiszen a szerző Csajkovszkij köpenye alól bújt elő. Máskor azonban, váratlanul, modern hangzások csendülnek fel műveiben. A zeneirodalom gyakran beszél a rahmanyinovi „impresszionizmusról”, melyet a táj lírai felfogásából eredeztetnek. Lévay, akinek művészetében a líraiság sokszor alig érzékelhetően van jelen, most elengedte magát, felszínre törtek az érzelmek, képei érzelmes vallomások a zempléni tájról, melyet a zongoradarabok hívtak életre.
[…] vezérmotívuma a táj. A mindig jelenlévő, az embert körülvevő táj a művészet kifogyhatatlan forrása, bizonyságul született meg a tájköltészet, a tájfestészet, a tájépítészet. Bár tájzenéről nem szoktunk beszélni, de sok zeneszerző műveit inspirálták a hegyek, az erdők, a mezők. Lévay tájképkoncertjén a vad északi táj – melyet Ivan Ivanovics Siskin, a zeneszerző kortársa festett meg ugyanazon lermontovi sorok ihletésére, mely Rahmanyinovot is egy zenemű alkotására késztette – megszelídül, a gomolygó felhők, a lecsapó villámok törik meg csupán a lankák nyugalmát. Lévay évek óta fejleszti képeinek mikrovilágát, a szertelenül, majd mégis szerves kis csoportokba összeálló kukacos rajzolatú grafikáinak „impresszionizmusát”, mely most igazi társra lelt Rahmanyinov zenéjében.”

Nagy T. Katalin Lévay Jenő grafikáiról írt szövege megjelent a Forrás c. folyóirat 2020. decemberi számában.