Molnár Sándor

(1936-)

1936. január 19-én születtem Sajóládon. Az általános iskola elvégzése után a Török Pál utcai Művészeti Gimnáziumban érettségiztem, majd 1961-ben végeztem a Képzőművészeti Főiskolán. Ez volt a tanulás ideje.
Utána elkezdtem önálló művészeti tevékenységemet. 1966-ban, harmincévesen rátaláltam a festő-jógára – ez volt legfontosabb felismerésem. Ennek lényege az állandó szellemi centrumok megtalálása, ami mindenkor, minden időben a művészet lényege és alapja volt, és az ma is, szemben a kétszáz éve tapasztalható egyre gyorsabb felbomlással és széteséssel.
1990 és 2005 között a Képzőművészeti Egyetemen tanítottam. Amikor erre felkértek, elgondolkoztam, hogyan is tudok öt év alatt minden, a művészethez elengedhetetlen ismeretet megtanítani. Tíz félévre osztottam az időt, így a tíz leglényegesebb dologra kellett koncentrálnom. Amikor 1995-ben, első ízben diplomáztak növendékeim, leírtam nekik mindazt, amit tanítottam, hogy az elkövetkező időkben, művészi válságuk idején legyen mire támaszkodniuk. Ez volt az alapja a most megjelenő könyvnek.
Mindez tizenöt évi tanítás és egy, a művészetnek teljesen elkötelezett élet tapasztalata. Ebben a könyvben szóba kerül minden, ami a művészetben fontos – semmi sem marad ki. Festőnövendékeknek, érett festőknek, a művészet szerelmeseinek, művészettörténészeknek, filozófusoknak – mindenkinek, akit a művészet megérint, fontos lehet ez a szembenézés.
Az ember szorosan összenőtt a művészettel. Ha a művészet elpusztul, elpusztul az ember is. Ma, a médiaterror, a sikeres agymosás idején a simára csiszolt agyak generációja nő fel, akiket a művészet cseppet sem érdekel. A művészet megmenekülésének vagy vesztének utolsó pillanatait éljük.

Molnár Sándor: Principium, 1973
Molnár Sándor: Sunjata 145, 2009
Molnár Sándor: Kompozíció III., 1971 (26.)
Molnár Sándor: Metamorfózis VII., 1973 (38.)
Molnár Sándor: Metamorfózis VIII., 1973 (39.)
Molnár Sándor: Terv, 1973 (45.)
Molnár Sándor: Reggel, 1974 (47.)
Molnár Sándor: Emlék I., 1973 (48.)
Molnár Sándor: Cím nélkül, 1971 (50.)